Házirend
A Házirend célja, hogy meghatározza a szolgáltatóhelyiségben dolgozó (Szolgáltató), illetve az ott tartózkodó és a szolgáltatásokat igénybe vevő személyek (Vendég) egymás közötti magatartását és azokat az alapvető szabályokat, melyek a kulturált szolgáltatói tevékenység magas színvonalon történő végzéséhez elengedhetetlenek.
1.A hatályos magyar jogszabályok és jelen Házirend betartása kötelező a szolgáltatóhelyiségben tartózkodó személyekre nézve. A Házirend elolvasható a szolgáltatóhelyiségben és a honlapon egyaránt.
Az időpont lefoglalásával, a szolgáltatások igénybevételével a Vendég automatikusan elfogadja a Házirend szabályait.
2.Kérem Vendégeimet, hogy őrizzük meg a nyugodt hangulatot, a csendet. Kérem, tartózkodni a hangos beszédtől, kiabálástól és minden egyéb zajjal járó, vagy más módon zavaró tevékenységtől (pl. zenehallgatás telefonról, ajtó becsapása, telefonálás stb.). Ennek be nem tartása esetén a szolgáltatás felfüggesztésre kerülhet.
3.Kérem, ügyeljenek a tisztaságra! Én is azt teszem. Tilos a morzsálódó, vagy egyéb módon szennyező, valamint erősen illatozó ételek és italok, fagylalt fogyasztása, valamint a dohányzás. A munkavégzést akadályozó tényzők pl mobilozás, a párod/barátnőd/rokonod folyamatos telefonálgatása, üzenetek tömkelege csipogással, erős köhögés, kézremegés, kéz folytonos feszítése, ujjak hátrahajlítása és körmök nézegetése, alkoholos/drogos állapot, felfázás miatti állandó wc használat stb. a szolgáltatás idejét és a munka minőségét is befolyásolhatják. Kérlek ezeket mellőzd vagy figyelj jobban.
4.A szolgáltatásra mindig időben érkezzen! Igaz, hogy nem futószalagos munkát végzek, számomra a minőség a fontosabb, de fontos, hogy a megbeszélt időpontokat mindenki komolyan vegye, így a lefoglalt időpont a kezelés kezdési időpontja. A pontos kezdéshez pár perccel előbbi érkezés szükséges.
-> 0-3 nappal előbb történő lemondás esetén a szolgáltatás összegének 50%-a rendelkezésre állási díjként kerül kiszámlázásra, és az összeget már nem lehetséges visszaigényelni sem lejárni, legközelebb pedig szintén teljes árban fogom fogadni a Vendégem, kivéve, ha szolgáltatási kedvezményre jogosult. Hitel vagy ingyenes szolgáltatás nincs. A lemondáshoz, módosításhoz kérlek az időpontod előtt legalább 3 nappal előbb szólj ennek elkerükése végett.
->Késés esetén fennáll a veszélye annak, hogy az igénybe venni kívánt szolgáltatás időtartama és fajtája a késéssel módosulhat. Ez esetben emiatt a szolgáltatás a tervezettnél rövidebb ideig is tarthat. Az elmaradt rész későbbi "pótlására" nincs lehetőség. Ilyen esetben lehetőség van új időpont kérésre, vagy pedig rövidebb szolgáltatás igénybevételére, esetleg egy 10 perces időkorrekció belelférhet.
->Amennyiben nem történik lemondás, de nem is jelenik meg a Vendég, vis maior eset áll fenn és az fentebb leírtak szerint történik az elmaradt szolgáltatás számlázása.
->Amennyiben időben rövidebb vagy árban kevesebb szolgáltatást veszel igénybe,mint amire foglaltál és erről előre nem tájékoztatsz, úgy az eredeti szolgáltatás díja lesz fizetendő.
->A lefoglalt időpontok lemondása, áthelyezése online elérhetőségeken – élő hívásban vagy Facebook messengeren keresztül tehető meg.
5.A szolgáltatóhelyiségben gyermeket, kísérőt nem tudunk fogadni. Kérjük, mindenki tartsa szem előtt a többi vendég nyugalmát, és amennyiben gyermeke bármilyen felügyeletet igényel, a szolgáltatás teljes idejére (érkezéstől távozásig) gondoskodjon arról üzletünkön kívül. Köszönöm a megértést!
6.Betegen nem fogadok vendéget, ezért kérem, hogy amennyiben betegnek érzi magát valaki, az mielőbb módosítsa az időpontját vagy pedig használjon FFP3-as védőmaszkot a szolgáltatás teljes ideje alatt a szalon területén. Amennyiben ezt nem tartja szem előtt és minden óvintézkedés nélkül, vagy betegen a szolgáltatásra megérkezik, az időpontját egyéni elbírálás alapján későbbre halaszthatom vagy pedig szolgáltatás közben a munkát az adott pontban befejezve a vendégnek távoznia kell.
7.Előzetes értesítés és a szolgáltató beleegyezése nélkül a szolgáltatóhelyiségben tilos bármilyen képi vagy hanganyagot rögzíteni. A szolgáltatás megkezdésével a Vendég elfogadjanés hozzájárul, hogy esetlegesen kezeiről vagy körmeiről fénykép vagy videófelvétel készüljön, melyet a továbbiakban nyomtatott vagy online formában marketingtevékenységre felhasználok. Amennyiben ehhez a vendég nem járul hozzá, kérem arról írásbeli tájekoztatását a szolgáltatás megkezdése előtt.
8.A Házirend bármely pontjának megszegése esetén a szabálytalankodó Vendégnek el kell hagynia szolgáltatóhelyiséget és az üzletet, akár a megkezdett szolgáltatás félbeszakításával.
9.Mikor nem végzem el a szolgáltatást:
Ha a Vendég:
-beteg (nátha is vírusferőzés, kivéve allergia,de allergiagyógyszerről gondoskodj)
-influenzaszezonban nem vesz maszkot és már tüsszetget
-olyan mértékű alkoholos/drogos állapotban van, mely a munkavégzést lehetetlenné teszi
- arrogáns és sértő viselkedést tanusít
- hideg, nyirkos kéz, puha hajlékony és erősen zsírosodó körömmel rendelkezik vagy előző napokban áztatós manikűrje volt, esetleg a szolgáltatás előtt tartósan vízzel vagy olajokkal, zsírokkal érintkezett a körme pl. órákig mosogatott és fürdőzött vagy telített zsírral/ olajjal dolgozott aznap (de elvégezhető beleegyező nyilatkozattal)
-18 év alatti (szülői engedéllyel)
-erősen vérzékeny vagy súlyos krónikus betegségekben szenved
-erősen allergiás a műköröm alapanyagokra,olajokra, fertőtlenítőszerekre vagy anafilaxiás sokk lehetősége munkafolyamat esetén fennállhat
-(masszázs esetén) terhes vagy súlyosan visszeres a lába,trombózisra hajlamos
A szolgáltatásra történő jelentkezéssel a Vendég tudomásul veszi és elfogadja a házirendet és kijelenti, hogy elfogadja a szolgáltatást kizáró vagy befolyásoló állapotokból eredő hibás teljesítés lehetőségét, mely esetén panasszal szavatossági igénnyel nem élhet.
10.Kérlek vedd figyelembe,hogy amennyiben úgy ítelem meg, hogy bármely műköröm szolgáltatáshoz számodra nagyobb manikür szükséges a megfelelő minőségű munka elvégzéséhez és tartós műkörömhöz, félmanikűr ár kerül felszámításra (+2250Ft), melyet a manikürkészítéskor a körmöd állapota alapján jelezni fogok. Ez egyrészt a többletmunka miatt másrészt a hosszabb munkaidő miatt szükséges. Meglévő vendégeim tudják, hogy az megfelelő munkavégzés és a körömágy hosszabbá, így esztétikusabbá tételéhez erre adott esetben szükség van és kifejezetten örülnek, hogy olyan szolgáltatást vesznek igénybe amely teljeskörű és nem félmunka. (Ennek előzetes eldöntésére is szoktam képet a kezeidről, körmeidről vagy érdeklődöm egészségügyi állapotodról.) Ez alól KIVÉTELt jelent az az eset, amikor Te nem kéred az általam javasolt munkafolyamatot, de ebben az esetben is érvényes, -kifejezett figyelemmel a panaszkezelésre-, hogy elfogadod a szolgáltatási szabályzatot.
11.A Házirendet a Szolgáltató bármikor egyoldalúan és azonnal módosíthatja.
12.A Házirend jelen verziója 2025.03.09. napjától lép életbe.
Köszönöm Vendégeimnek, hogy házirend betartásával hozzájárulnak zökkenőmentes és rendezett üzletmenethez, valamint többi Vendég nyugalmához!
Aki ismer engem tudja, hogy jófej, rugalmas ember vagyok, de a rugalmasság nem midig kifizetődő, ellenben nem a Vendég elijesztése ezzel a cél, több mindent meg lehet velem beszélni, de szeretem a korrekt hozzáállást.
Szolgáltatásaim igénybevételéhez kellemes időtöltést, kikapcsolódást kívánok!